Vörös Judit .- Július

Vörös Judit

Július

Mint sárga tenger,
ring a búzatábla,
dajkálja gyermekét,
éltető kalászát.
Tudja, hogy elveszti,
hisz' azért nevelte,
nem hallani mégsem
fájdalmas panaszát.
Nap fénye érlelte,
szellő simogatta,
ők lettek Földanya
legdrágább kincsei,
ha jön az aratás
kíméletlen napja,
akkor peregnek majd
búzaszem-könnyei.