Káli László
Hajnaltól … hajnalig
Szükségem van Rád
Szívem. Talán jobban is, mint
gondolnád. A létnek
szüksége van fényre, oxigénre,
hogy élet legyen. De
nekem Te magad vagy az élet!
A szerelmed az, ami éltet,
mosolyod pedig a fényem.
Szinte újra gyermekké
váltam, aki hisz a csodákban.
Ami nem három napja
tart, még csak nem is három
napig! Hanem egyik
hajnaltól a másikig, de minden
egyes napon. Ha jó
éjt kívánsz, én már akkor várom
ahogy még félálomban
talán, de csókreggellel vársz.
Határtalanul hálás
vagyok jó sorsomnak(?), Istennek(?),
mert ismerlek, mert
szeretsz, és viszont szerethetlek.
Mondják bár, de nem
igaz, hogy csodák nincsenek!
Most egy délután
jutott eszembe, az erkélyen, Nálad,
ahogy ott ültél
szemben, lehunyt pillákkal csendben.
Néztem gyönyörű
arcod, ahogy beragyogta a fény,
és oly gyönyörű
voltál! A legszebb nő, kit ismertem.
A szellő játszott rőt
hajaddal, megsimogatta arcod,
elmosolyodtál, tudtad
hogy nézlek. Aztán engem
simogatott a hangod,
ahogy szinte súgtad: szeretlek!
Ez a szó, ez a zene
lett a legszebb szimfónia bennem.
Lábunk alatt a Liget…
Madárdal, játszó gyereksereg…
A fákon madarak
daloltak önfeledt éneket a világnak...
Bennem is valamiféle
dallam járt, boldog, vidám dal
arról, mennyire jó
Veled, és mily végtelenül imádlak.
Aztán kinyílt a
szemed lassan, mintha két fénylő
csillag gyúlt volna a
sötét égen. Úgy néztél rám,
hogy bár ajkaid
mozdulatlanok voltak, tekinteted
mindent elmondott,
ahogy megsimogatott némán.
Néztem a szád, ívét,
puha bársonyát, csókod vágyva
Ujjaink összefonódva,
mint vén fák gyökerei talán
épp a Ligetben,
felálltunk, egymásba olvadt ajkunk…
E csókban ott égett
szavunk: szükségem van Rád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése