Hollósy Tóth Klára
Nyáréji emlék
Szálltak köröttünk,
zsongtak a szavak,
repkedtek, mint tarka
szitakötők,
biztatták szívünk,
álmodozzanak,
vártak minket
reménnyel telt jövők.
A holdezüst a fák
mögé zuhant,
szunnyadtak fenn a
lusta csillagok,
lombsuttogás a
csenden átsuhant,
bódítottak
lavinaillatok.
Néma vallomás
zengett: szeretlek,
ezer kétség borongott
nyomába,
figyelt az ég, a
fénnyel ékszeres,
csillagcsengő hívott
otthonába.
A méltóság, tartás,
igen nagy kincs,
ahol szerelem nincs,
csak ott lehet!
Mert aki szeret, egy
csepp esze sincs,
esztelenség a tette
módfelett.
*
Nyári reggel
Az ég alján lenge
szellőkkel lengve
habszoknyás felhők
szállnak lebegve.
Hajladoznak szépen,
ringanak a nyárfák,
kölcsönvették a hold
színezüst ruháját.
Tágul a táj ahogy
felissza a csendet,
napzápornak nyitnak
kapukat a kertek.
Fényt zuhogó napban
ragyogó, szép tervek,
nem csoda, hogy
remény
hitegetve kerget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése