Kópis Eta
Kalandozva járok
emlékeim fölött
Jaj, de messze jár –
valóság és álom.
Megfakult, tovatűnt
ábrándos világom.
Csak az emlék örök és
ez az ami éltet.
Mutat az utamon
megsárgult fényképet.
Emlékeim között de
sok arc feltűnik.
Gondjaim, bajaim
azonnal elűzik.
Csodálatos dolog.
boldogság, megnyugvás,
hogy ha e boldogságot
emlékeim adják.
Kalandozva járok
emlékeim fölött,
mely villan előttem
:három és hat között..
Majd ezt követi
sorban a második. -
hol bölcsességem
bővem gyarapodik.
Gondtalan ifjúság
nyolcéves szakasza.
Igaz érdeklődés az
iskolapadba.
Megértés, szeretet,
figyelem, barátság,
mely egy síkon idéz
diákot és tanárt.
De szépek is voltak
azok az évek,
mikor értelmem
nyiladozott, érett.
Szellemem világa
egyre gazdagabb lett.
Hittem, boldog lesz a
nagybetűs „Élet.”
Nem így lett. Jött
szörnyű változás.
Szerelem, munkahely,
s más formabontás.
Ha végre megtaláltam
helyem a sorba,
más idő köszönt rám,
új helyre sodorva.
Eleinte bizony
szokatlan egy dolog,
mikor az ember
szélmalomként forog.
De, ahogy élete lefelé
hanyatlik,-
kisebb, nagyobb gond
közt az ember átsiklik
Azok maradnak meg
emlékében szépnek,
amit fránya élte maga
is széppé tett.
Amíg teheted, ne
szomorkodj tehát,
úgy szeresd , ahogy
van, tövissel a rózsát!
Emléked edz, s ad
hitet, erőt, bátorságot.
Elviselhetővé lesz
rád szabott világod.
Saját életem oly
bölcsen példázza,
emlékeim nem lett
múltamnak prédája.
Kell, hogy valót,
álmot az ember ráépítsen,
szükség szerint
fakítson, vagy megszépítsen.
Mindig maradjon egy
piciny nyitott rés, -
ahol bátorítást
súghat minden emlék.!
https://m.youtube.com/watch?v=quOGnTLnJfw
VálaszTörlés