Ihász-Kovács Éva
Vihar
Villámok napszárnya
közt
eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
az ember egymaga.
Óriás kék kút az ég,
iszik a föld, a fű, a fa,
szomjas a lélek és szorong,
szinte fél egymaga.
Cicoma minden, pőre látszat,
örülnék egy ázott fűszálnak,
csillagnak, melyet a szem láthat,
hangnak, mely végre emberi,
s szeretne megérinteni.
eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
az ember egymaga.
Óriás kék kút az ég,
iszik a föld, a fű, a fa,
szomjas a lélek és szorong,
szinte fél egymaga.
Cicoma minden, pőre látszat,
örülnék egy ázott fűszálnak,
csillagnak, melyet a szem láthat,
hangnak, mely végre emberi,
s szeretne megérinteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése