Szabó Lőrinc
A nyárvégi naphoz
Ne menj le, szép nap!
Igazi nagy nyarunk
úgyis csak emlék, és
ha kihúnysz, a gyors
esték már rögtön őt
idézik,
az öregen születő,
irígy őszt.
Ne menj le! Ami hátra
van, oly kevés
a boldogság, hogy már
neki fájdalom
nélkül örülni sem
tudunk és
mégis ez, az a kevés
a kincsünk.
Ezt, ezt szeretném
menteni, nyujtani,
a fény utolsó
csókjait és velük
az ifjuságot, melynek
eddig
sohase hittem az
elmulását.
Búcsúzni kell, de adj
nekem, égi láng,
adj hosszu búcsút,
hogy ne legyen nehéz,
ne legyen túlnehéz
viselni,
ami jön, a hideg
éjszakát! Óh,
szoktass a rosszhoz,
sors! A tied vagyok,
halálos alkony, de ha
soká ragyogsz
s minden hús útját
járva lassan
megkötöm én is a
csöndes alkut:
könnyebb lesz menni
és beivott tüzed
egy darabig még sírom
is átsüti,
ahogy az anyám teste
fűtött,
még mielőtt a világra
jöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése