Nosztromosz
Oly jó lenne …
Hova rohansz élet?
Hányszor kérlek, hogy torpanj meg, hogy egy percet elmerenghessek… miként is volt?
Oly jó lenne csendben leülni, beledermedve a pillanatba és csak nézni, ahogy tovasuhan mellettem minden… érezni a semmi nyugalmát, a lélek megtorpanását.
Körbenéznék önmagamban, a múltban sétálnék, megízlelném a régvolt érzések halvány lenyomatát, a fájdalmat, örömet… békét. Elmerengnék régi beszélgetések mélységén, egy szem csillanásának jelentésén… egy leírt szó visszhangján lelkemben, és közben összevetném a mostani énemmel, miként láttam, akkor. Milyen voltam, hogyan változtam azzá, aki most vagyok… és miért? Miért lettem az aki?
Miért gondolom, hogy elvesztettem valamit, valami apró szikrát magamból, ami régen emberibbé tett? Úgy érzem kifakult belőlem néhány jó… az érzékenység, a törődés, a kedvesség. Hideget érzek szívem mélyén, ürességet… és félek, hogy többé nem melegszik fel, soha többé.
Miért vesztettem el ezt a szikrát? Mit tettem, hogy így alakult?
Kérdések… mindig újabbak szövődnek és félek, hogy csak úgy találhatom meg a válaszokat, ha kitárom a bezárt kapukat, és elmerülök abban az örvényben, amiben a lélek rejtegeti a magyarázatokat.
Talán nem sodródom el…
Hiszen, oly jó lenne újra magamra találni…
Hányszor kérlek, hogy torpanj meg, hogy egy percet elmerenghessek… miként is volt?
Oly jó lenne csendben leülni, beledermedve a pillanatba és csak nézni, ahogy tovasuhan mellettem minden… érezni a semmi nyugalmát, a lélek megtorpanását.
Körbenéznék önmagamban, a múltban sétálnék, megízlelném a régvolt érzések halvány lenyomatát, a fájdalmat, örömet… békét. Elmerengnék régi beszélgetések mélységén, egy szem csillanásának jelentésén… egy leírt szó visszhangján lelkemben, és közben összevetném a mostani énemmel, miként láttam, akkor. Milyen voltam, hogyan változtam azzá, aki most vagyok… és miért? Miért lettem az aki?
Miért gondolom, hogy elvesztettem valamit, valami apró szikrát magamból, ami régen emberibbé tett? Úgy érzem kifakult belőlem néhány jó… az érzékenység, a törődés, a kedvesség. Hideget érzek szívem mélyén, ürességet… és félek, hogy többé nem melegszik fel, soha többé.
Miért vesztettem el ezt a szikrát? Mit tettem, hogy így alakult?
Kérdések… mindig újabbak szövődnek és félek, hogy csak úgy találhatom meg a válaszokat, ha kitárom a bezárt kapukat, és elmerülök abban az örvényben, amiben a lélek rejtegeti a magyarázatokat.
Talán nem sodródom el…
Hiszen, oly jó lenne újra magamra találni…
https://m.youtube.com/watch?v=WnyRJuNyjBI
VálaszTörlésTárd ki a bezárt kapukat, ne félj !
VálaszTörlés