László - Egyedül-lét

László

Egyedül-lét

I.

Árnyként követ,
lassú lépteivel
megtöri a csendet,
éles-véres körmeivel
simogatja testem,
bűzös lehelet
mi ajkai közül árad, s
vall nekem szerelmet;
elmém-lelkem fárad.

II.
Megtört lovag,
mint legyőzött harcos
fekszem súlya alatt,
az idő-magány mardos,
kínpadra fektet,
újból a bűzös lehelet,
pofáján rohadt vigyor…

III.
Kínoz élvezettel,
különböző eszközökkel:
emberiség, szeretet, szerelem…
érzem, nincs kegyelem.
Arcom meg sem rezzen,
uralom a fájdalmat, a testem,
éles-véres körmeivel simogat,
rohadó ujjával cirógat,
hangosan felnevet,
rémisztő a tekintet, de

IV.
Pofájába köpök,
hangosan röhögök:
- boldog vagy barom?
Ha ettől neked jobb legyen,
de már nem törsz meg soh’ sem!