Somlyó Zoltán - Nyugodj meg, hogyha tudsz ...

Somlyó Zoltán
Nyugodj meg, hogyha tudsz…

Ez már: az első őszi szín… ez! –
A nyárvég halk sárgával színez 
virágot, levelet.

Ez már az első őszi illat!… 
Az igazi nyár már elillant
a háztetők felett…

Megint lehül felpezsdült véred; 
a körte már kásásra érett –
s túlérett vagy te is…

Túlérett vagy és túlokos vagy!
Az ért gyümölcs már hidegen hagy… 
Már untat a nap is…

Még harsognak a színes selymek, 
unszolnak még: a vággyal telj meg! 
Tépj selymet s szirmokat!…

Kezedre nézel: a tíz ujjad…
nem tudhat ez már semmi újat… 
mind a múlthoz ragadt…

Minden: a múlt… S ez fáj ám… fáj ám… 
Új szag szivárg a szőlők táján –
s te menekülve futsz;

Évá-t sóhajtsz a fordítva „ávé”-t. 
Pezsgőt innál s öntik a kávét –
Nyugodj meg, hogyha tudsz!