P. Pálffy Julianna
Az a pillanat örök …
neked összeborult
lombok alatt,
buja ritmusra
ringtunk mezítláb,
míg magamnak –
gránitból
megfaragtalak.
Repkedő szilánkok
sebezték kezem.
Te voltál, ki
istenverte földbe
tapostad a szívem.
(a pillanat él,
a pillanat – örök)
Most zúzom a követ,
belőle aprókat török,
minden darabja enyém,
pöröly sem kell
– ne! ne fordulj felém! -,
mert kőnél is keményebb
ma az akarat,
hideg közönnyel marni
rózsaszín álmokba
vésett szavakat.
(a pillanat él,
a pillanat – örök)
Odakinn az éjben
nem csak haraszt zörög,
új nyílvessző suhan…,
ujjad már az íjon feszül,
friss vérre áhít a vadász
– de jól figyelj! -,
téged csupán ösztönöd,
s fegyvered magyaráz.
(Az a pillanat örök,
az a pillanat
maga volt az élet,
összetörlek mégis,
mielőtt újra elhinnélek.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése