György Viktória Klára - Utolsó percek ...

György Viktória Klára

Utolsó percek ...

Kincs az élet...
most mégis álomba szenderül,
megfoszt tőle a kegyetlen halál...
Itt lent a mézédes fák ölén
méhek zsongnak,
s ott fent a másvilág hárfái
dalolnak...
Ködfátyolban bolyong
a végtelen csarnoka,
utoljára simít a napfény
selymes bársonya,
lassan ledobja láncát
e földi lét, még kínoz ...
de odaadta mindenét.
Öröm és csalódás,
mely utamon elkísért,
s utolsó leheletként
megváltást ígért...
Hűs patak csobban
a derengő holdfényben,
az égből szőtt perc
boldog reményt ígér,
de kezem a kezedig
már soha nem ér...
Szenvedek... mégis szivárvány
tölti be szívemet,
bűvös fényoszlop nyitja kapuit,
a holnap már új színekben ébred,
s a szeretet foszlányán át
hallani a mennyei melódiát...
Gondolat szilánkok
árnyai szállnak tova,
lelkem ösvénye kitárul,
szelíden, imaként suhan felém
a tündöklő fény..
a tengernyi érzést mit itt hagyok,
s minden emlékem
magába zár a föld...
az éj színű takaró...
s átölel a szeretet érzése,
mely örök, s nem illanó...
Utolsó szavaim suttogom nektek...
Szeretlek Titeket...