dr. Szeicz János
Emlékhegyen
Fenn, a fátyolos égen
bárányokat terel a szél,
itt lenn, egy kövön ülve,
- a dologtalan így henyél –
nézem a tájat merengve.
bárányokat terel a szél,
itt lenn, egy kövön ülve,
- a dologtalan így henyél –
nézem a tájat merengve.
Egykor e hegyen állva
kiáltottam a szélbe
a neved, s hogy szeretlek,
aztán éltünk kéz a kézben,
amíg múltak az évek.
kiáltottam a szélbe
a neved, s hogy szeretlek,
aztán éltünk kéz a kézben,
amíg múltak az évek.
Most egyedül ülök
itt,
és érteni próbálom,
közös időnkből mi maradt.
Alig kopott e hegyorom,
a szívem az, mi meghasadt.
és érteni próbálom,
közös időnkből mi maradt.
Alig kopott e hegyorom,
a szívem az, mi meghasadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése