Jékely Zoltán
November panaszaiból
/1935/
1
Barnult facsonkok,
megtépett palánk,
tövében sárguló
levelek asznak,
s pipáznak már, akár
a nagytaták,
vityillók oldalán a
barna kazlak.
Hol vannak a
gyümölcsösök? Mind elértek,
gyermek
lerázta-verte, szedte vén:
aztán gyomrokba vagy
pincékbe tértek,
egy-egy bingyó maradt
csak ághegyén.
Az oltványokat már
nyúl kaparja,
a házakon varjak
kuruc-hada,
s ha lent repülnek,
akad, aki hallja:
úgy sír a szárnyuk,
mint egy ballada.
2
Tudom, maholnap
spleenes ablakok
álmuk lerögzitik: a
déli erdőt!
Ó, addig bár egy
rózsát adjatok,
egyetlen kis bimbót a
hosszu kertből!
Bár csak egy hitvény
csokorravalót
szedhetnék össze, egyetlen
csokornyit!
Hűtlenek voltunk,
télirevalók:
nem szimatoltuk a
nagy ősz bimbóit.
Most várhatjuk a
jégvirágokat,
ablakunk majd
vágyálom, déli dzsungel,
s izgága szivünk
szinte megszakad,
ha virágosbolt előtt
baktatunk el.
3
Hová tűntek a
gyötrött levelek?
A tarka szárnyacskák
hová repültek?
S a tücsök! Tán
Japánban zengenek:
a kerti béka Kóreában
ünget.
Kibújtak a földgömb
túlsó felén,
s most a sárga
emberkéknek zenélnek:
de ittmaradtam
kényszerűen én
s állataim, a jó
kutyák, szegények!
- Hallod, szűkölnek
és nyüszítenek,
árva fickók a kuckók
ronda rongyán:
avagy kiállnak eléje
s remek
fejtartással
dudálnak, mint toportyán.
S a mi kutyánk!
szegény, hogy kecmereg
rozsdás láncán a
mocskos hó levében!
A könnye is hull.
Biztosan beteg.
Vess neki egy cukrot,
Jézus nevében!
4
Este megszépül a
nyirkos világ.
A holdhoz kémények
kék füstje járul:
konyhák mélyén sülnek
a vacsorák,
s rőzsetűz-illat
mesél Nagymamáról.
De boldog voltam!
Volt macskám, kutyám:
hideg télben
üldögéltünk mi, négyen,
mesét hallgatva,
uzsonna után,
a roppant
búboskemence tövében.
Hol van ő most, az
elszáradt öreg,
jó nagymamánk,
Andersen szép meséje?
Sötét konyhában ül,
kisgyermekek
között, a nagy
Kinizsiről mesélget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése