Harcos Katalin - Mondd, szabad -e?; - Enyém lett minden

Harcos Katalin:
Mondd, szabad-e?

Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
hogy színes álom csak, amit szeretnék?
Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
hogy többre vágyom, mint amit tehetnék...

Mondd, szabad-e engedni a vágyat
beférkőzni mélyen a szívembe,
ha eszem tudja, hogy nem is várhat
majd változást, akármit szeretne?

Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
érezve és tudva: mást szeretsz,
és álmodni gyönyörű meséket,
amiket te meg úgysem tehetsz?

Mondd, szabad-e így, verseket írva
kergetni ily csalfa ábrándokat,
s éjjel, arcom a párnámba fúrva
zokogva irigyelni másokat?

*

Enyém lett minden

Ahogy könnyek gördülnek az arcon,

úgy gördül tova a fájdalom.

Minden örömöm veled megosztom,

és megfelezem minden bánatom.

Csak előre nézek, sosem hátra.

Ami elmúlt, az vissza sosem jön.

Mindent újra kezdünk, hátha

végre miénk marad minden öröm.

A meghitt együttlétekért cserébe

neked adom egészen, amim van,

mert boldog vagyok veled végre.

Benned megtaláltam önmagam.

Vágyaimban, lelkemben örökre

fészket rakott ez a szerelem.

Lehoztad a mennyet a földre,

minden enyém, mert itt vagy velem.