Hollósy Tóth Klára
Március
Menekül
Közeleg. Hallod a tél
jajgatását?
kacagva rezdül a fák
között a szél,
újuló erő száll, s
újra megtalál,
új tavasz lehét
özönli ránk az ég.
A bizsergő élet újra
élni kész,
reszket a lég,
langyosan melenget,
újuló erőkön éled a
remény,
az ébredő napból
fények erednek.
Feloszlik lassan a
tél jégmagánya,
életcsókját szórja a
nap szerteszét,
rémálmok, s a
borzalmak maradványa
borúját átveszi a
langy melegség.
Tavasz tündér az
égkékjére lép,
s már harmatcsepp
–füzér a messzeség.
*
Tavasz jötte
Még alvó rügyeket
ringat
a megenyhült, gyenge
lét,
de foszlik már fátyla
szét
a felhők takarta
napnak.
Örömhírt hordoz most
a szél,
a megújulás hevével,
Tavasztündér
felébredt,
álomból föl hát!
Minden él!
Oson a perc, a
pillanat,
s egy halvány pír az
égen,
élet bomlik fehérben,
s már zöld lepi a rőt
avart.
*
Ragyogó világ
A messzi ég fenn
tavaszvárón kékül,
küldi bizsergető,
friss melegét,
megszűnik a tél
haragja végül,
nem soká fújja
fagyleheletét.
Nem sír a köd már,
nap érkezik délről,
bár a földet takarja
még a dér,
már törölgeti a
foltokat az égről
az ujjongó élet, mely
száll szerteszét.
Tavaszi vágyakat
sodor a szívbe
a táguló eget üdén
szeli át,
zsenge bimbókat bájol
üde zöldbe,
e virágba borult,
ragyogó világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése