2017. február 21., kedd

Szomorúfűz - Halálig ölelésben ...



Szomorúfűz
Halálig ölelésben …

Lelassult szívvel éljük mindennapjainkat,
fájdalmak és kínok béklyói között.
Már nincs mit megteremteni.
Halhatatlanná válnak az emlékek,
a szerelmek is távol úsznak
– halálig ölelésben.

Az évek messze sodródnak,
pislákoló gyertyalángnál
a viasz is csendben folttá olvad,
az emlékek hozzák vissza a múltat.
Álmatlan, nyugtalan éjszakák,
holdfényben úszó égbolt,
csillagok szikrája az ezüstös éjben,
lét és nemlét határa az álmokba esve.

A hajnal aranyhidat ereszt a reggelre.
Elszállnak belőle az éjszakai feszültségek.
Az égen színes felhők,
fényhidak ég és föld között.
Árnyak suhannak,
a titkok még mélyebbre hullnak.
A napsugár ragyogása és a trillázó,
vidám madarak egy kis örömet ad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése