Ligeti Éva - Fagyott föld a szívem; - Télvégi képek

Ligeti Éva

Fagyott föld a szívem

Hosszan elkísérnek februári fagyok,
megborzongat a szél s a hideg érintés,
vállamra zúzmara hull: kérdi, hogy vagyok?
Mit mondhatnék… téli magány a létezés:
hajnalban köd keze ölel, míg szürkeség
homálya rám terül, virító hó vakít,
áradó fényében tündöklő messzeség
szűzies ragyogása újból szóra bír.
Fagyott föld a szívem, lelkemben kétkedés:
Felmelegíthet még e fűtetlen világ?
Langymelegével jön-e tavaszébredés
hogyha hó alól bújik gyönge hóvirág?

*

Télvégi képek

Satírozott kép az utca arca,
tócsába fúlt nap csatakos harca,
hol sűrű sárban a holnap lapul,
míg sápadt fényben ég-ború fakul.

Ködlő homályban csöpögő eresz,
- cinkos pillanat hamar észrevesz,
s felkavar mindent a sziszegő szél,
lassan elballag a szuszogó tél.