Deák Éva - Idő; - Róppenő időben

Deák Éva

Idő

Óvón karoddal átölelsz,
még künn fehér
hólepel borítja a tájat.
Bent a meleg szobában,
a múlt keresztülfonja, a jelent.
Mágikus erő, a jéghegy csúcsa,
mi ablakomból tárul elém.
Repül az idő, új fordulatot vesz
a legédesebb pillanat,
mely szívünkbe égve
olvasztja a tél virágát.
Jégvirágot rajzol ablakomon,
boldogságot kis szobámban.
Csend ritmusában legyőzve
minden veszélyt,
mert ketten vagyunk:
Én és az Idő.

*

Röppenő időben

Magányos galamb néma esti szürkület,
a kopár tengerré hullámzó égbolton,
elröppenő időben gubbaszt reményem,
maradt megtört szív jeges tövisek között.

Meggyötört szárnyaimon homokvárra épülő vágy
repíti magasságokba megbotlott bűneim,
turbékolva kérőn, hozd vissza Istenem nekem
az elfolyt életem kenyerét, borát, vidd bánatát.

Begytejjel táplált fészeklakó gyümölcsöm,
tanítottalak együtt repülni fényben,
szent madaram, életem értelme lettél.

Szél fuj bennem egy hangot, már oly messze jár,
megbocsájtva visszavárlak, vissza találj
míg törött szárnyam örök messzeségbe vágy.