Turza Sándor - Az út elején

Turza Sándor

Az út elején 

Napot láttam, éj bőrébe
Bújt szikrázó csillagot,
Holdat, mit valaki meglopott.  
Álmot láttam, mi ágya lett,  
Hegyet, mit az idő lefektetett.  
Láttam sirályt, piszkos fehéret,  
Halat, mi torkán ebéd lett,  
Az út elején ilyen volt az élet.  
Aztán jöttek a rémek,  
Kezet fogtam velük, még nem félek,  
Tekintetük szemembe égett.  
Szürkébbek lettek a fények,  
Piszkos színűvé váltak a kékek,  
Mint Holdat, engem úgy  
Lopott meg az enyészet.  
Testembe vargabetűt rajzol a fájdalom,  
Homlokomra redőket másol az élet,  
A múlt vérével fröcsköli be  
A szemembe fagyott képet.  
Éget. 
Szorít.  
Elveszi a levegőt. 
Felégeti a legelőt.  
Hamuvá teszi a földet,  
Táplálja bennem a szörnyet.  
Az út elején egy tollat adott anyám,
Azért adta, hogy vigyázzon reám.  
Míg a kezemben van, kialszik a tűz,  
Még írhatok, kiegyenesíthetem a vargabetűt.  
Még mozdulni képes. 
Színezi a kéket.  
Termővé sírja a rétet.  
Megöli a bennem hánykódó lidércet.  
Az út elején legszebbek a képek,  
Most a végén bennük újra élek.