Tóth János - Tavaszváró; - Március 15.

Tóth János /Janus/

Tavaszváró

Hópehely olvad fekete sárba,
Tél temetésén sír a fa ága.
Zúzmara teste hull le a földre,
sárguló fűre, kis gyökerekre.
Napsugár csóktól pattan a barka,
éled a zöldnek apraja nagyja.
Bújik a fűben kékülő szirma,
ibolya kelyhe méheket hívja.
Ébred az erdő nyújtózik végre,
millió levél sóhajt az égre.
Madarak szárnya levegőt járja,
fészekbe kacsint, kinek van párja.
Dobbanó szívek röppenő lelkek,
dúdolják dalát a kikeletnek.
Ujjakat fűzi, karokat tárja
szerelem szele fúj a világra.

*

Március 15.

Rabságról beszél a hatalom,
a szolga szabadságról,
bár mind a kettő érezné
a szót, úgy isten igazából!