Móra Ferenc - Apám

Móra Ferenc

Apám

Kis temetőnkben tudok egy zugot:

Az öreg remekes szűcs nyugszik ott.

Híres, amit varrt, ködmön és suba,

Neve sokáig él a faluba.

Magam is sokat elemlegetem,

Számon mosollyal, könnyel lelkemen,

S ilyenkor ifjú bimbóm, gyermekem

Szívemre melegebben ölelem.

Sírhatnékom van, ha eszembe jut

A szeles éj, amelyen elaludt

S valahányszor hörögve sír a szél,

Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.

Az öreg műhelyt sírja vissza tán,

Fáj a sötétség néki s a magány,

A hideg ellen hallat tán panaszt -

Mi fáj a holtnak, isten tudja azt.

Ám megjött a tél tegnap délelőtt,

Beszitálta hóval a temetőt,

S az öreg szűcs már nem panaszkodik,

Az öreg szűcs már szépet álmodik.

A hó fehér, selymes, sűrű, puha,

Úgy takarja be, mint meleg suba

S a télizöld, mely hegyig belevész,

Az rajta zöld irhábul a szegés.