Fekete
István
Bagoly
Buksifejû nagy
nemzetség,
nincs rajtuk semmi
ékesség.
Ám lényük titokzatos,
halál jöttét bizton
tudják,
s az ablakon
bekiáltják...
Gondolta rég' sok
okos.
Szemük nagy, mint
titkos lámpa,
mert a sötétben is
látva
keresik az egeret;
faodút és tornyot
lakják,
elsõ falatuk ott
kapják
csupasz
bagoly-gyerekek.
Nyárvégén már jól
repülnek,
kútágason
meg-megülnek,
szalmakazlat is
lesik:
ha a földön pocok
moccan,
vagy padláson dió
koccan,
könnyű zsákmány ott
esik.
Hangjuk nem szép...
ne tagadjuk,
néha a fülünk
bedugjuk,
olyan hátborzongató,
ámbár nem tudunk
ítélni,
bagolyul velük
beszélni,
hogy mi a szép és mi
a jó.
Barátunk ők,
mindahányan,
vadászgatva a
határban
kígyót, békát,
verebet,
éji lepkét,
ganajtúrót,
fapusztító
kéregfúrót,
s minden káros
egyebet.
Eleget irtották őket,
okos, hasznos jótevőket,
míg kiderült az igaz,
hogy mind az ember
barátja,
s aki bántja: az a
gaz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése