Szomorúfűz
Ismét a hajnal
Fekszem, - csukott
szemmel. Ébren talált a hajnali fény.
Írnék – írnék erről a
hajnalról, - írnék arról a fényről,
ami átdereng a
behúzott függönyökön…
Írnék az ébredő
világról, - a rigófüttyről, a természet ébredéséről…
Írnék Neked Szerelmem
az égről, amit bár felhőfoszlányok tarkítják
már kora hajnalban,
de mégis megérkezik a reggel…
De most inkább írok a
hiányodról, - az Utánad való vágyódásomról.
A hiányodról: hogy
mit is jelent ez nekem? – hogy mit is rejt ez a szó.
Azt a sok álmatlan
éjszakát, a sok ébredő hajnalt,
- a visszafojtott
vágyaimat és a sok szétmaszatolt könnyemet.
A hiányodat, a
csókjaid ízének hiányát, az ölelésed hiányát,
- a tested
közelségének hiányát…
Hiányodat… a simogató
kezed hiányát …
És a szemeid hiányát,
hogy elmerülhetnék bennük …
még egyszer, - még
egyszer, - és újra és újra …
… „Te ülsz a
csendben, a csend pedig bennem” …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése