Jékely Zoltán
Az alkonyat
Az alkonyat a
legtisztább zene,
az alkonyat a
legszebb épület;
meghallhatod, ha
nincsen is füled,
megfoghatod, ha
nincsen is kezed.
Az alkonyat a
legszebb költemény,
ködtemplomon a
legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék
valamikép,
halhatatlanságom nem
félteném.
Az alkonyat a lelkemnek
tava,
melyen hattyú módjára
útrakél
s csak hagyja,
hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az
esteli szél.
*
Júniusi reggel a
könyvtárban
Egy vén könyvtári
cédulára
írom fel titkos
üzenetnek:
ki száz év múlva
megtalálja,
tudja meg, szeretlek,
SZERETLEK!
Kötetbe préselt régi
évek
közt, hol az Idő
megtüremlett
s nem hallszanak a
percenések –
sóhajtom-suttogom:
SZERETLEK!
A megvasalt öreg
akácfa
az ablakon
be-benevethet,
életem éke, drága
násfa,
szeretlek, szerelek,
SZERETLEK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése