Fazekas Valéria - Drágakő

Fazekas Valéria

Drágakő

Úgy tűnik minden sötét
zug reám vicsorog.
Erőtlenül hátrálva
sarokba húzódok.

Tiszta, meleg szívem
tenyeremen hoztam,
hasadt drágakő most
remegő markomban.

Drámám bársony függönye
most újra tárva,
rossz,keserű komédia
kritikára várva.

Meghasonlott ember
önmagával vívott harca,
fájdalmas boncolgatás,
énem tisztulása.

Kínzó , kegyetlen,
kíméletlen ítélkezés,
oda az erkölcsi fölény-
véres vereség!
 
Kétség szívja erőmet,
aláássa egészségem,
gyönge fűszálként
veszélyezteti életem.

Vánszorgó árnyék vagyok,
élő múmia,
tagjaim lógnak mint
fának meghasadt ága.

Megint feltornázni
a borzalom mélyéről,
fortyogó gondolattal
őrület széléről.

Felvergődni, kilábalni,
indokot találni,
megfogózni szalmaszálban,
acélrúdnak hinni.

Próbálva menteni
becsületem, tisztaságom,
tépett szívem darabjaiból
erkölcsi méltóságom.