Kandrács Róza - Akácfavirág

Kandrács Róza

Akácfavirág

Akácfa virág, tőled illatos a táj,
akácfa virág, méhek raja száll.
Mily egyszerű, e csoda,
csupán kis fa virága.
Mennyi szívet megihlet,
mennyi embert dalra kelt.
E fáról csüngő, fürtöcske,
ezer élő szívecske.
Nem hófehér, nem sárga,
de méhecskénk, nem bánja.
Meg lepi, és szereti,
otthonába elviszi.
Ott a dolgos sok kis méh,
mézet készít mindenképp.
Alig várom tavasszal,
e virágot meglássam.
Vele jön el az új nyár.
vele jő a boldogság.
Illata meg részegít,
fájó szívemre, gyógyír.
Akácfa virága,
lelkem boldogsága.
Miért nem nyílsz mindig,
szavam parancsára.
De lehull a virág,
mint minden más.
Illata is elszáll,
bár hogyan is fáj.
Miért hiszem mindig,
hogy ő az örök.
Boldogságom miért ,
mindig hozzá kötöm.
Régi szép emlékek,
vissza-visszatérnek.
Szerelmes éjszakák,
oly sokat mesélnek.
Akácfa virága nyílj ki,
most is nékem.
Szép szerelmes álmom,
újra - újra éljem.