Helen Bereg - te és én

Helen Beteg

te és én

úgy szeress, mint senki mást,
remegjen bensődben a vágy,
mikor messze visz a távolság

úgy szeress, hogy fájjon a hiány,
jéggé dermesszen a kétség,
láthatsz, ölelhetsz-e még

sírva szorítsd át párnád,
érezd a magány fájdalmát,
mert ajkam nem érintheti szád

este várd, álmodban ott legyek,
sürgesd fent a Napot, menjen
s jöjjön az éj sötétje

átölellek, karomba zárlak
semmibe simítom fájdalmad,
csókom elűzi a magányt,

reggelig elcsitul a vágy
hidd, örökké veled leszek
csupán a hajnal vehet el

szeretlek, mint senki mást
remeg bensőmben a vágy,
mikor messze visz a távolság

szeretlek, kínzón fáj a hiány
jéggé dermeszt a kétség,
látlak, ölellek-e még

sírva szorítom párnám
érzem a magány fájdalmát,
mert ajkad nem érintheti szám

este várom, álmodjak veled,
sürgetem a Napot, menjen
s jöjjön az éj sötétje

süssön a Nap, nem kell a sötét,
veled leszek majd mindörökké
ígérem, csak akarni kell

soha, senki nem vehet el
te szeretsz és én szeretlek
így lesz teljessé az élet