Kovács Daniela - Aki helyedre áll majd

Kovács Daniela

Aki helyedre áll majd

Harsány fürtökben lóg
fölöttünk a tavasz,
és ott felejti magát
házunk ereszén.
Istenem, de gyönyörű
virágszirmot havaz,
s Te már nem csodálod,
Te árva, Te szegény!

Valóra vált átkod,
Költők Fejedelme,
aranycseppekben
ájul ránk a nyár,
s a Te álmod rakja
embertenyerekbe,
bő kézzel osztogatja,
de Te hol vagy már?

Őszül a nyíres,
szűrik majd a bort,
és szénaszagú ágy lesz
a gyönyörű liget.
Te éles ajkú Ady,
nézd a tarka lomb
széllel ringó ága már
nem Néked integet.

Valaha Tied volt,
Tied volt a tél is,
s a belőle integető
meleg asszonykar
ma már másnak adja
édes kincseit,
mámora többé
nem Téged vigasztal.

Százezer vágyad
már éjbe hanyatlott,
s a millió gyökér
szomjasan felissza,
Te sírva ismered föl
e kései kudarcot,
rögöd markolod,
és nem térhetsz vissza.

Ám átkod itt marad,
körénk lengedez,
és hídként ível
a végtelenbe fájón,
mert hajszolt, rég-siratott
éjjeleidhez
nincs joga másnak
e szikár világon.