Szabó Magda
Napló
Aztán minden rés
összezárult,
nem vezetett már
sehová út,
esténként úgy jártunk
haza,
mint csatából a
katona,
a homlokunkon egy
vágással,
és nem enyhültünk,
csak egymással.
Az ifjúság ledobta
nyergünk,
kapált, eltépte fékét,
eltűnt,
barátaink sorsunkra
hagytak,
pecsenyéjük után
szaladtak,
feketén nézett, mint
a tinta,
látszott, hogy
meggyűlölt Katinka.
Csak
tengtünk-lengtünk, mint az emlék,
bosszankodtunk, ha
jött egy vendég,
velőnket a munka
kiszopta,
rá-ránéztünk egymásra
lopva,
vajon a másik
észrevette,
hogy ez se sikerült,
meg az se?
Se hír, se jó szó, se
jövendő,
már az egészség is
veszendő,
a remény szép szemét
lehunyta,
lezuhantunk, vödör a
kútba,
a kor iszonyú
fenekére,
s már fel se
leskődtünk a fényre.
(Évfordulóra)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése