Ihász-Kovács Éva - A vendég

Ihász-Kovács Éva

A vendég

Talán te vagy a vendég
akit a messze barázdák küldtek
a távol pacsirtaszavával Aki esténként
meggyújtja a fáradt-homlokú csillagokat
Ilyenkor lehajlik az ég hogy
szemem pislákoló mécseivel
nevedet kibetűzzem
Valaki járt itt híredet hozta hogy
megérkezel Ismerős arcú csak a
kézfogása volt idegen
Gyere ülj álmaim meztelen küszöbére
furcsa vendégfogadás ez nincs
egyebem szeletke kenyér még akad
itthon s míg vágyaink friss kávéillata
szálldos gyújtsd meg utolsó fél cigarettád
Most ne szólj ünnepélyes a csend feloldja
a tépett idegek kötelékét s nyugtat mint
az érett asszonyi simogatás
Szemedből látom hosszú utad volt
pihenj le nálam a békesség egyszer
nyoszolyáján tűzre dobok még
néhány szál rőzsét maradék szeretetből
hogy felmelegedj
Vesd le az inged fehérre mosom
a hajnalok lassan csorduló könnyeiben
Majd ha aludtál s kivirágzik a reggel
indulj tovább a távol kolompszava hív
Felejtsd el e szűkszavú pompát
s hogy szó sem esett a küldetésről
ne ijedj meg csak menj
s verd le cipődről elégett szívem
hamuját