Kováts Péter /Skorpió/ - Nekrológ

Kováts Péter /Skorpió/

Nekrológ 

Fáj, hogy el kellett búcsúzni Tőled.
A szépséged most is elvakít.
Ez minden, mit szerethettem benned.
Nem láttam lelked kegyetlen titkait.

Ha láthattam volna, mit rejt e báj,
Hogy megkínoz majd mi vonzerőd.
Világgá futottam volna talán,
Kerülve ily kegyetlen szeretőt.

Mint bogár a fényre repült a lelkem,
Csak trófea voltam, játékszer lettem.
A csapda kapuja kitárva állt,
Benne súgtad a szirének dalát.

Mikor a szépséged bilincse kattant,
Kéjesen élvezted vergődésemet.
Vigyorrá torzult az angyali mosoly,
S gúnyvillámot szórtak a szép szemek.

Rám-küldted aztán a zöldszemű szörnyet,
Mert birtokod voltam, nem tűrtél mást.
Gondolat morzsáim is ellenőrizted,
S előre megszabtad lépteimet.

És megtapasztaltam milyen a szerelem,
Ha csak az én agyamban robban,
Máig érzem rezgését minden versben,
És minden erről írt dalomban.