B. Huszta Irén - Emlékszem ...

B. Huszta Irén

Emlékszem …

Én még emlékszem didergő éjszakákra,
Amikor vasmarokkal szorított a kín.
Vér bugyogott sebeimből minden szavára,
Hold sem, csillag sem pislákolt odakinn…

Nem jött el a reggel, hiába vártam, mint
Sivatagi vándor két nap szomjúság után
A vizet. S amikor végre eljött mégis,
Hideg szél s kopogós eső vert ajtaján.

S emlékszem még olyan éjekre, melyeken
Didergősen simult hozzám a szerelem,
Csókjától lúdbőröm szikrázott tüzesen,
S csendben imádkoztam – csak reggel ne legyen!
A boldogság édes ölelése emelt
Mennyekbe, s féltem lélegezni, a varázs
Szétfoszlik, ha mozdulok, s a mélybe leejt
A szerelmed elmúltán kihűlő parázs.

És emlékszem a tegnapi éjszakára,
Fájdalomtól ájultan most is egyedül,
Mint olyan régóta már – dőltem az ágyra,
S zuhantam a sötét mélybe álom nélkül…
Álmok, ábrándok, célok, tervek, messzire –
Fényévnyi, szemmel láthatatlan világba
Sodort el életem viharló tengere…
Álmom, s kék galambját nem látom már soha…