Rónay György
Arckép
Pár percig, e Dürer
rajzolta fák
zöldjében, öregedő férfiarc,
már jócskán őszülő, de homlokán
még semmi ránc, s bár ajka szögletén
már árok ül, de az se keserű:
hallgatja a madárszót s mosolyog.
Előtte lejtő (ott fog hazamenni),
s mintha tél volna lent, fehér havat
sodor a szél és pelyheket kavar.
De csak a galagonyák szirma száll
zöldjében, öregedő férfiarc,
már jócskán őszülő, de homlokán
még semmi ránc, s bár ajka szögletén
már árok ül, de az se keserű:
hallgatja a madárszót s mosolyog.
Előtte lejtő (ott fog hazamenni),
s mintha tél volna lent, fehér havat
sodor a szél és pelyheket kavar.
De csak a galagonyák szirma száll
*
Téli alkonyat
Füstöl a téli táj. Az
élet lángjai
fanyar kis rőzsefüsttel ellobognak.
Didergő könnyeket ejtenek a faágak
s fehér töviseket. A megfeszített
mennybolt sebeiből még szivárog a vér.
Tócsába gyűlik és lassan megalvad.
Dermedt madár bukik a hóba.
Később fölkel a hold.
fanyar kis rőzsefüsttel ellobognak.
Didergő könnyeket ejtenek a faágak
s fehér töviseket. A megfeszített
mennybolt sebeiből még szivárog a vér.
Tócsába gyűlik és lassan megalvad.
Dermedt madár bukik a hóba.
Később fölkel a hold.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése