Jóni Barna - Tél

Jóni Barna

Tél

Árván hulló levél.
Múló emlék az ősz,
ha álmán győz a tél,
s kinn hópihe kergetőz'…
Levetkőz minden ruhát.
Szeretne levendulát
illattal. Szelíd tubák…
Deresen, rekedt szulák
repdesnek. Sete-suták
a szárnyak, ha esőben
áznak fázós felhőkben.
Ejh, de furák a házak!
Nyílnak ablakszemek,
s az ajtók, kitárt szárnyak!
Kályhák melegszenek
kiolvadnak a lábak,
csermelyt eresztenek…
Az eget szürkébe rántják
komor füstkarikák.
Heves táncukat járják
fürge tűz-barikák.
Pattog-reccsen az ág,
sült gesztenye világ!
Szikáncsos akácfa rönk,
fejek fölött fagyöngy,
mazsolás mézes dió
kettesben maradni jó…
Zord tél, víg uraság!
Forralt borral gyömbér, fahéj
kovásszal kelt-szelt cipó-karéj
Égig érnek a fák, s a jégcsap
földre olvad. De nézd! Fagy!
Mindig reményt hagy a fény
az égnek holt peremén,
ha nyílik nyalábnyit a Nap,
boldogítanak méz-sugarak.