Kun Magdolna - Kismadár

Kun Magdolna

Kismadár

A téli alkonyból
gyöngyharmatot
varázsol a pára,  
s a hideg jégvilág  
fénykristályt permetez
az elszunnyadó tájra.  
Egy magányos faágon  
megbújó  
árva kis-madárka  
dideregve ázik,  
fészkét nem találja.  
Fázós szárnyaival  
könnyeket morzsol el.  
Vadul verő szíve  
még a tavaszt várja.  
Oda vágyik vissza,  
ahol boldog volt az álma,  
ahol lepkéket kergetett  
a pipacsos határba...  
Bújj hát elő napocska,  
ne várjon hiába,  
hisz olyan védtelen,  
olyan kicsi árva,  
de a nap már nem indul  
megszokott útjára,
s a kismadár lelke  
hópihék szárnyán száll  
az örök-nyár  
világba…