Balázs Danó Tímea
Tűnődések leheleteibe
merülve XIX.
simogatva rég felértetek szívetek
óperenciájának legmélyén
tornyosuló sziklamagaslataitokra
miért fordítotok mégis hátat
egymásnak - miközben elszáradt
eszmeszirmaitokat szórjátok le
hullámzó fellegtengerek
mocsárban gyökerező hínártarajára-
hamusercenéseitekből újjáéledő
vizet perzselő tüzek reményében?
Csak szavak, szavak, szavak és semmi de semmi más.
Csak egy magatokra vakított év fénytelen, üres ölelése.
Hogyan is láthatnátok meg
ti áltökélyig kreált szellemlelkek
hogy a völgy csúcsa felöl elindul felétek
egy kéznyújtásra kész gyermeki szeretet!?
Ó nem, sajátvakság-felmentés;
emelkedésnek kikiáltott rothadás!
Míg itt… naiv, embernek-képzelés.
Így vagy úgy, de leginkább egyedül, nélkületek
is megmászom az egyetlen Valós Hegyet.
Amíg ti betűálarc-hadakban enyelegtek.
Nem. Nem azt, ahol egy
rózsaszín trón előtt imádjátok
- egymástól is elfordulva –
önmagasságnak képzelt
sárból gyúrt isteneiteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése