Nagy István Attila
Az emlékezet
Kérdések, kétségek,
remények!
Vágyak szorításában az emlékezet,
mely kihajt, váratlanul kivirágzik,
s aztán dideregve dermed
a vállakra, karokra,
a búcsúzó szempillákra,
ajkakra, bozontos ölekre!
Ha megsebzetten lerogyott már a csend,
ki énekel, hogy kiénekelje
a hitet a fagyott rögökből,
tavaszt gyújtson a bóbiskoló égbolt alatt,
hogy a magunkhoz szorított
s álomra becézett kispárna
fülünkbe suttogja minden éjszaka:
te vagy,
s jó, hogy
itt vagy?
Vágyak szorításában az emlékezet,
mely kihajt, váratlanul kivirágzik,
s aztán dideregve dermed
a vállakra, karokra,
a búcsúzó szempillákra,
ajkakra, bozontos ölekre!
Ha megsebzetten lerogyott már a csend,
ki énekel, hogy kiénekelje
a hitet a fagyott rögökből,
tavaszt gyújtson a bóbiskoló égbolt alatt,
hogy a magunkhoz szorított
s álomra becézett kispárna
fülünkbe suttogja minden éjszaka:
te vagy,
s jó, hogy
itt vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése