F. Zoltán (ILLC) - Évszakok

F. Zoltán (ILLC)

Évszakok

Tél van és megfagyott minden ami egykor élt,
Emlékét sem őrzöd már, hogy milyen volt rég,
Megtennél mindent, hogy újra lásd a hajnali fényt,
De nem tanítja már a szív, mitől olvad a jég,

S nézd, már rügyeznek a meghajlott fák, itt van az idő,
Az elérhetetlen távolság is mind leküzdhető,
Az utolsó hó alól kibukó aprócska hóvirág,
Hozza el a tavasz első szép hívó szavát,

A fehér puszta ismét zöldbe borult rét,
Nézz körül ember és tudd mit vesztettél,
De akárhányszor valamit újra eltékozolnál,
Mindig él benned a remény, s újabb tavasz vár,

Aztán rózsaszínbe borulnak a nyári cseresznyefák,
Azt üvöltik mindenfelé, éled a világ,
S ez épp olyan mint az álom, mit a télben kergettél,
Elfeledted talán, de érzed nem is volt oly rég,

Hát vigyázz mert az őszi szél újra lesben áll,
Hogy elgyengüljön szíved ismét, ő csak arra vár,
De őrizd meg a mesét mit a nyár neked regélt,
Hogy ne pusztítson el tavaszig az újra közeledő tél.