György Viktória Klára
Az ébredő tavasz …
Tavasz kopogtat
a holnap tiszta ablakán,
még téli dalt ringat a
a tegnap sóhaja,
s érezni hűvös leheletét,
de éled a szunnyadó Föld,
az álomba szenderült világ,
s e mennyei szelence ,
kinyitja viruló csarnokát.
Évszakok gyöngye,
mely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,
álmosan nyitogatja még szemét,
s kitárja színesre festett vásznát,
majd odaadja mindenét.
A mának kincse már az övé,
cseppnyi öröm morzsákért is
hálás a lélek,
mely hangtalan suhan,
szétosztja mosolyát,
s tudja....
nem kaphat többet és szebbet ,
mint ezt az éledő csodát...
*
a holnap tiszta ablakán,
még téli dalt ringat a
a tegnap sóhaja,
s érezni hűvös leheletét,
de éled a szunnyadó Föld,
az álomba szenderült világ,
s e mennyei szelence ,
kinyitja viruló csarnokát.
Évszakok gyöngye,
mely a lét kagylójában
újra tündököl,
s benne ragyog
a már zöldülő élet,
álmosan nyitogatja még szemét,
s kitárja színesre festett vásznát,
majd odaadja mindenét.
A mának kincse már az övé,
cseppnyi öröm morzsákért is
hálás a lélek,
mely hangtalan suhan,
szétosztja mosolyát,
s tudja....
nem kaphat többet és szebbet ,
mint ezt az éledő csodát...
*
A tél könnye lassan csordul,
hófehér még a táj,
a lágy puha paplan alatt ébred,
nyiladozik minden,
a madarak dalára vár.
A hidegen halvány napsugár enyhít,
selymesen suhanó szellő simogat,
búcsút int a fázós éjszakáknak,
s az üde zöld, szelíd mosolya hívogat.
Illatok özöne árad,
szívünk is boldog kapukat nyit,
virágzik az élet, az érzés megannyi szála...
jön a tavasz...
lassan közelít...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése