Füst Milán
Álom előtt
Ez a szív már régen
és örökre elárvult
De a gondolat bátor s
odafönt
Bús felhők fölött
vörös csóva tovaszáguld,
Mignem elaltat,
elringat a csönd
S érzékeim álmodva
zsonganak s mind ami már múlt
Lassan bókol felém s
bágyadt bánattal köszönt
S mint élénk
mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
Apró látomások
közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek…
Hűs szél indul
eközben s nyilt éjre kibomlik az alkony
S a csillagtárs
pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm
S a kövér árnyak
közelembe huzódnak, mielőtt elalszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése