.kaktusz
Belehelni a
szeretetet
Tudod, arra
gondoltam,
hogy nem szép a
világ,
élni se érdemes,
és nem jók az
emberek,
vagyis csak
alapjában,
önmagában,
a világot, mint
világot,
az életet, mint
életet,
az embert, mint
embert nézve,
önmagában egyik se
szép,
se jó, olyan minden,
mint egy ijesztő
kopár hegy,
mint a végtelen
sivatag,
tele váratlan
helyzetekkel,
vagy mint a sületlen
kenyértészta,
vagy, mint a Föld
mélyén a víz,
amilyen a Nap lenne
fény nélkül,
lehet, hogy a
világ befejezetlen,
talán arra vár,
mi tegyük teljessé,
megvan hozzá minden
kellék,
lehetne szép is,
élni érdemes lehetne,
csak hiányzik egy
harmadik szem,
hogy mindez látható
legyen,
hogy mindez életre
kelljen,
hogy összhangba
legyen,
hogy kinyíljon ez a
szem,
hogy a világ szépsége
látható legyen,
először egy kis
szikra a kell szívben,
vagy inkább a
lélekben,
szeretetszikra,
ami lángra kapva
bevilágítja,
és megmutatja a világ
rejtett szépségét,
de addig, anélkül
az ember csak a
sötétben botorkál,
hiába keresi, az
értelmét nem leli,
a világ elkészült,
csak egy utolsó
simításra vár,
hogy valódi életre
kelljen,
talán arra,
hogy az ember
belelehelje
a világot összetartó
erőt,
a szeretetet,
míg ez meg nem
történik,
addig olyan a világ,
mint ami elemekből
van összerakva,
de még nincsen
összeragasztva,
minden pillanatban
történhet vele
bármiféle katasztrófa.
2009. május. 01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése