Nosztromosz
Átalakulás …
Fényes cseppek, kínos
percek míg testemen-e hideg kezek, simítanak,
karcolnak véres
jelet.
Csak állok, a zuhogó esőben, egy üres téren, egy üres világban.
Bőrömön a minták csak gyűlnek, véremtől izzanak már a jelek!
Lassan változni kezdek.
Kín gyötör, forró örvény kúszik fel bennem.
Állok, s köröttem forog a világ.
Sikoly száll az égre, megkezdődött végre!
Olvadok.
Minden sejtem, izmom, csontom, lelkem, változik,
hogy egy legyen az égből hulló fénylő cseppekkel.
Közeledik már a változás vége…
testem már félig vízként hömpölyög körülöttem.
Fájdalmas átalakulás, de mégis élvezem.
Villanás! Nincs már börtön.
Örvény kél a hulló esőben, még emberi formát ölt,
de aztán lassan apró cseppekké válik.
Fölfelé suhan, minden szikrájában, egy boldog gondolattal,
hogy végre egy lesz az ég gyermekeivel, az ezüst lelkekkel.
"Csend van a téren, csak az eső kopog, egy régi szomorú dallamot."
Csak állok, a zuhogó esőben, egy üres téren, egy üres világban.
Bőrömön a minták csak gyűlnek, véremtől izzanak már a jelek!
Lassan változni kezdek.
Kín gyötör, forró örvény kúszik fel bennem.
Állok, s köröttem forog a világ.
Sikoly száll az égre, megkezdődött végre!
Olvadok.
Minden sejtem, izmom, csontom, lelkem, változik,
hogy egy legyen az égből hulló fénylő cseppekkel.
Közeledik már a változás vége…
testem már félig vízként hömpölyög körülöttem.
Fájdalmas átalakulás, de mégis élvezem.
Villanás! Nincs már börtön.
Örvény kél a hulló esőben, még emberi formát ölt,
de aztán lassan apró cseppekké válik.
Fölfelé suhan, minden szikrájában, egy boldog gondolattal,
hogy végre egy lesz az ég gyermekeivel, az ezüst lelkekkel.
"Csend van a téren, csak az eső kopog, egy régi szomorú dallamot."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése