Pataki Glica - Örök szerelem

Pataki Katalin /Glica/

Örök szerelem

Túlvilági csönd telepedett a tenger csillogó vizére,
Meghúzta magát a sirály a szürke sziklák tövében.
Félelem néma sikolyát hozták a rabszolga szellők,
Vihar előtti hangot feszít szét a gyászban égő idő.

Az éjszaka tengeréből emelkednek föl a lelkek, és
Fehér hattyúk, márványszobor testébe költöznek.
Szárnyuk suttogása jajt kiáltozik a démoni égben,
Nincs megbocsátás odalent a feneketlen mélyben.

Elő tűnnek sorban, múltban tévelygő hajóroncsok,
Fedélzetén haláltáncot járnak a lezüllött matrózok.
Gyermekek, asszonyok fájó könnye záporként hullt,
S a szépreményű Szerelem, jaj szók nélkül elhalkult.

Szürke, fekete, azúrkék színű fátyolfelhők szállnak, s
A Remény aranyszálat szőtt a szívekbe, ma éjszakára.
Egy vakmerő hullám nagyot roppant a sziklaoldalán,
Mint egy varázslatra megjelenik egy különös látomás:

Éj szövetkabátja vállán, mint fekete madárszárnyak,
Nesztelen libben föl az égre, sietve suhant Ő elébem.
Karimás kalapot lekapja a fejéről az életre kelt szellő,
Könnyedén, vígan röpíti át smaragdzöld, dús legelőn.

Csillogó, szép hullámok szétszaladnak széles vállain,
Kedves mosolyt megvilágítják, ezüstfény holdsugarai.
Karját ölelésre tárja, és nékem nyújt egy illatos rózsát,
Különös virágnak lüktetnek tűzpiros, kicsiny szirmai.

Örömkönnyek között, rózsamécsest átveszem, majd
Pörögni kezd a gondolat, s látom, hogy ez a Túlvilág.
Létezik az Örök szerelem, jött elém az én Kedvesem,
Itt a szirteknél, ahol bánatomban kioltottam életem.