Bognár Barnabás - Befőtt szerelemből

Bognár Barnabás

Befőtt szerelemből 

Neked adtam a selymes hajnalt,

reggelente a harmatos fű illatát,

melyen a lassú szürkeség illan át,

mint emléked nedves szívemen.

Neked adtam a hűvös reggelt,

minden újnak kezdetét,

hiszen az este messze még,

mint gondolataim szívem szavától.

Neked adtam a fényes nappalt

- ott az éjjeli álom épül fel -,

hol minden tálalt, csak enni kell,

mint szerelemből Befőtt szívemet.

Neked adtam a sok szép estét,

eleinte sokat, majd keveset láttunk;

a kékből szürke, ez a mi világunk,

boldogságunk mágikus tere.

Neked adtam az alkony varázsát,

hisz mint a víz, mikor rá evező csap,

úgy nyugszik le az ég fodrán a nap,

s tűnik el a táj lassudan a sötétben.

Neked adtam az éji csendet,

hallottál természetes hangokat,

s hogy szívem is micsoda hangot ad;

természetesen nem mesterségeset.

Neked adtam mindent, mit Isten adott nekem,

minden semmim és semmis mindenem…

…de valami történt:

megláttam, hogy lángra kap a messzeség

és lobogó tűz a víz, s ez az ég.

És mi fekete, vörös, kék

és sárga színek lettünk,

hiszen ilyen csodára születtünk

s születünk újra minden nap;

mert minden nap új remény,

s minden új annyira más,

mert minden más csodaszép,

s ahogy minden csoda szép,

úgy szép ez a naplemente-látomás.

S mivel látomás ez, nem is lehet igaz,

nem is adtam ezeket neked,

de ha neked is adtam volna…

…mintha senkinek.