Siktár János - Tavaszra várva ...

Siktár János

Tavaszra várva ...

Levéltelen, dísztelen fa
sorsunk, képünk mily egyenlő,
óh' de rád még új tavasz vár -
az enyém tán vissza nem jő.

Tél esője táplál téged,
engem csak a könnyem áztat,
de ez bármily bőven omlik,
új tavaszt rám nem ruházhat.

Levéltelen, dísztelen fa
külső képünk mily egyenlő!
Kiterjesztett ágainkat
letarolta őszi szellő.

Levéltelen, dísztelen fa
sorsunk, képünk mily hasonló!
Társtalan, bús magányunkban,
csönd ölelget, és ez oly jó.

De míg olykor víg madárraj,
zengve zajlik körülötted,
az én dalos tavaszom tán
vissza nem jő soha többet.

Levéltelen, dísztelen fa,
nálam százszor boldogabb vagy.
Gazdag múltad visszatér még,
új mámorok elragadnak!

Gondolj rám, ha lombjaid, mint
hű szerelmes, visszajönnek
nékem nincs más vigaszom, csak
bőven ontott tiszta könnyek.