Zsiga Lajos - ... nem félek ...

Zsiga Lajos

... nem félek ...

álmomban meztelenül rám kiált a csend
darabokra hullott bölcsőm fáiból
koporsót kopácsol reszkető kezével
messziről hallom a végzet zenéje,
hol lágyan, hol sikoltva zeng
álmomból ébredve rám tapad a nedves ing
talán halott vagyok élve, mert nincsenek álmaim

mily borzasztó érzés magamon látni
testem harcát a konok idővel
még fűti lelkem tüze
belülről süt szememen néha lángot vetve
győzhet- e újra táncra perdülve a test
vagy lehanyatlik révedező szemekkel
mindenkitől bocsánatot kérve

tanakodnék még félve, megijedve
ám ha visszanézek, szemembe kacsint
a huncut gyermek s a büszke ember
kik belőlem nőttek s a kötél végét fogva
ők még nem eresztenek, harcra hívnak
még egy utolsó nagyra izmaimat megfeszítve
még felragyog a nap a végtelen sötétbe