Nagy Horváth Ilona
„Not Alone”
Kiplakátolnám
a homlokom,
a szám,
szemem,
hajam,
minden jó szavam veled,
belőled állnék,
lüktető transzparens:
néha már annyira kapok levegőt,
hogy szinte lélegzem,
de ez a hideg
és ez a milliomszikrás napsütés,
a megfejthetetlen
idő,
csendre intenek.
Kabátom alá rejtem
a napot,
úgy futok haza,
azután csak újrajátszlak,
míg fogyó erőm
nem nyújtja emlékszalagod,
engedem, hogy színeid,
mint az ég,
aranyra és
kékre fessenek.
Álmomban szép vagyok,
felhőszoknyás
napszemű sóhaj,
köröttem óriás hegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése