Lyza - Mégis fáj

Lyza

Mégis fáj

Mégis fáj, hogy eltűnt hirtelen,
itt emlék csak könnyekből terem.
Ő volt a szikra borult égen,
ám nem bírta őszinteségem?

Ha hazug szó hagyja el ajkam
az már segített volna rajtam?
Szürkén ölel a sápadt reggel,
a harang az imához rendel.

Zúgj, zúgj, csak zúgj, hasítsd a tájat,
tépd ki gyökerestől a vágyat.
Zengjen érces hangod és vidd el,
a sötét felhőkig érjen fel.

Bőszen verje vihar a földet,
ne okozzon keserűséget.
Tépje szét szomorúság fátylát,
könny helyett eső mossa arcát.

Mégis fáj. A kitörő panasz
kopott fénye múlt, mint a tavasz.
Ám dühös szelek keserve zúg,
beborít gyöngédséggel a múlt.