Szakáli Anna - Ölelés

Szakáli Anna

Ölelés

Komor napokon,
mikor az ablakon
bekoppant
a lassú léptű idő,
ideges mosoly sír.
Szemed könnye
szabadon lepereg,
sós cseppet nyalnak
ráncos ujjpercek,
s roppanó vállal
megtörik a csönd.

Felém mozdul karod,
szerelmem akarod,
de előbb ölelj,
ölelj, mert tudom;
megadom magam
az alázat kínjainak.
Megadom magam,
a végtelen ölelésnek,
a végtelen csóknak,
a hamis bóknak,
csak ölelj, ölelj …

Óriás leszek,
erős és vad,
törpe nem lehet,
ki szerelmet ad.
Ezt hordozom
bőröm alatt,
testem sejtjeiben,
félelmem sötét berkeiben,
mert velem vagy,
mert enyém vagy
s én másnak kedvesem,
soha nem adlak.