Sík Sándor - Fehér mezők; - Téli áhítat

Sík Sándor

Fehér mezők

Itt sárba fúl a fehérfátylú tél.
Itt rút lucsok les a hulló pihére.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
Fehér, fehér, minden, amerre látok.
Hóköntösű, nagy, hallgató mezők.
Kóbor szelek járják a hóvilágot.
Sok dudorászó, füttyös, fürge szél.
A nap szikrát vet a patak jegére.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
Hűsfényű, hideg, holdas éjszakákon
A föld egy néma, óriási alvó,
A hold egy fényes, ígéretes álom.
Minden halott, és mégis minden él.
Alvó világok. Csírázó világok.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
A hómezők nagy titkokról dalolnak.
Az ő daluk az erő és a szépség,
Az ő daluk a tegnap és a holnap.
A hómezőkön halkkal jár a tél,
Csendes dalokkal, hamiskás mosollyal,
Oda vágyom, ahol a hó fehér.

*

Téli áhitat

Csendesen, botfülű vonat!
A szakrális lepel alatt
Piheg a téli Balaton.
Fehér áhitattal köszöntsük,
Mint a csilingelő ezüst kösöntyűk
A felnyújtott jegenyegallyakon.
Csak ez, csak ez van, - nincs se vér, se bomba,
Nincs katakomba,
Csak a szépség van, ez a hófehér,
Vonat, egy percre türtőztesd a lángod,
Hadd sírok el egy sajgó Miatyánkot
A szépséggyilkos emberért!